Futsal edző

Szakirány leírása

A FUTSAL vagyis a teremfutball, a futball és a sale szavakból alkotott nemzetközileg használt megnevezés.

Eredetileg az 1930-as években a nagypályás labdarúgás megsegítésére találták ki ezt a kézilabda méretű pályán játszott speciális labdarúgást. Ez jelölte ki a helyét is a nemzetközi színtéren, hiszen egyrészt minden országban a nagypályás utánpótlás képzést szolgálja, másrészt önálló szakágként is működik. A kis területen történő dinamikus játék fejleszti a technikát, gyorsítja a taktika megtanulását és a lerövidült idők miatt felelőségteljes gondolkodásra is sarkall. Kiváló lehetőséget nyújt a játékhelyzetek jó megoldásainak elsajátítására, a gondolkodó játékosok képzésére.

A labdarúgás szakágaként azok számára is lehetőséget nyújt, akik nem találták meg a számításukat a futballban. Válogatott csapatunkat az MLSZ versenyezteti, világ és Európa bajnokságokon, valamint a magyar bajnok révén, Bajnokok ligájának küzdelmeiben veszünk részt. A férfiaknál a csapatok 3 osztályban, a nőknél 2 osztályban küzdenek a bajnoki címért. U17 és U20-as országos utánpótlás bajnokságaink vannak. Edzőképzésünk két fokozatú. Az alapfokot nemzeti hatáskörben szervezzük, míg a magasabb szintet az UEFA FUTSAL B tanfolyam jelenti.

 

A szakirányon induló képzések

/ Név Előképzettség Státusz
UEFA FUTSAL B UEFA FUTSAL B Előképzettség Nem kell Státusz Indul (2021.09.25)
MLSZ Futsal Alap MLSZ Futsal Alap Előképzettség Nem kell Státusz Indul (2021.09.11)

Hírek

2021. 12. 15., 09:00
Az eredetileg Telkiben tervezett személyes konferencia a vírushelyzet miatt online formában kerül megrendezésre 2021.12.15-én.
2021. 12. 03., 09:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképzési Intézete 2021. december 03-án ismét kreditpontgyűjtő webinárt szervez.
2021. 11. 19., 13:00
A MOK Edzésmodul bemutatása és használatának ismertetése
2021. 11. 15., 08:00
Ismét megrendezésre kerül a hévízi nemzetközi labdarúgó konferencia.